Gombák
Rókagomba
Jellemzés: Tölcsér alakú, de szabálytalan,
kalapszerűen kiszélesedő felső része fodros szélű. Közepes termetű, tojás-
sárga színű gomba. Termőrétege ráncos, eres (nem lemezes).
Kalap: A gomba olyan, mint egy telt
tölcsér. A kalaprésze többnyire domború, hullámosan lapos, csak néha tölcséres,
3-10 cm széles, széle kezdetben kissé aláhajló, begöngyölt, később felhajló és
fodrosodó. Színe sárga - főtt tojás sárgájához hasonló - vagy világosabb, főleg
a bükkösben termett példányok sárgásfehérek.
Termőréteg: A termőtesten mélyen lefutó,
egymással összekötött vaskosabb ráncok, erek vannak. Színük a kalaphoz hasonló
vagy kissé világosabb. Spórapora fehér.
Tönk: Rövid, zömök, lefelé vékonyodó,
3-8 cm hosszú, 0,5-1,5 cm vastag. A kalapnál kissé világosabb sárga.
Hús: Merev, tömör, fehér, csak a bőr alatt
sárgás.
Szag
és íz: Jóízű, de
kissé borsra emlékeztető, nyersen fűszeresen csípős. Csípős íze elkészítés után
eltűnik. Kellemes és jellemző szaga van, amely kajszibarackra, de paprikára is
emlékeztet. Szárítva is megtartja szagát.
Termőhely
és idő: Nyári és
kora őszi gomba, de a termés zöme a meleg, esős nyár eleji hónapokra esik,
ezért hazánkban egyes száraz években igen kevés terem. Erdőtalajon, különösen a
sűrű sötétebb bükkerdőkben és tölgyesekben, bokros helyen és mohás, nyirkos
hegyoldalon többnyire seregesen, helyenként igen tömegesen kerül élő. Egyes
vidékeken igen gyakori.
Felhasználás: Közkedvelt, kitűnő, ehető, jól
ismert gomba. Mindenféle gombás ételnek alkalmas, de kissé kemény. Jól
szállítható, tartós, állóképes és ritkán kukacos. Nagy mennyiségben kerül
árusításra. Szárításra nem ajánlható, mert megkeményedik, és nehezen puhul meg
újra. Nedves tartósításra, sóban eltevésre is alkalmas.
Hasonló
fajok: Ha
figyeljük a ráncos, eres termőréteget, más gombával alig téveszthetjük össze.
Csak a figyelmetlen, gombát nem ismerő téveszti össze a mérgező világító
tölcsérgombával, amely sötétebb, vörösesbarna, narancsszínű, finom feketés
vonalakkal rajzolt és szabályosan lemezes, csoportos. Alakra és színre igen
hasonló hozzá az ehető sárga gerebengomba is, de annak termőrétege tüskés.
Hasonló hozzá még a fakóságra tölcsérgomba, de az szabályosan lemezes és
rozsda-sárga színű.
Latin
név:
Cantharellus cibarius
Keserűgomba
Jellemzés: Nagy termetű, tölcsér alakú,
feltűnően merev húsú, egyszínű fehér gomba. Bőven folyó fehér, csípős ízű
tejnedve van. Lemezei igen sűrűn állnak, lefutók, és a kalapbőre sima.
Kalap: Tölcsér alakú, de domborodó szélein
aláhajló. 6-20 (-30) cm nagy. Sima, csupasz. Bőre nem húzható le.
Lemezek: Színük fehér, legfeljebb halvány
sárgásfehér. Könnyen sérülnek, ilyenkor bőven buggyan elő belőlük tejnedv. A
megszáradt gombán a lemezek hullámosan meggörbülnek és összehajlanak, szinte
csöves termőrétegre emlékeztető hálózatot alkotnak. A spórapor fehér.
Tönk: Rövid, zömök, tömör, olykor lefelé
kissé vékonyodó, 3-8 cm hosszú,1-3 cm vastag. Fehér, sima.
Hús: Merev, kemény, pattanva törő,
fehér. Bőven tartalmaz fehér tejnedvet.
Szag
és íz: Igen csípős
ízű, szárítva keserű.
Termőhely és idő: Lomberdőben, főleg tölgyesben,
bükkösben a talajon terem, a sûrû, mély fekvésű, nyirkosabb erdőrészeken,
többnyire tömegesen, fák közelében, mert gyökér kapcsolt gomba. Nyáron és kora
ősszel, főleg a nyár elején néha ellepi az erdőt. Nálunk inkább csak a hegyes
vidékeken gyakori.
Felhasználás: Parázson, tűzhelyen vagy tepsiben
sóval, juhtúróval vagy szalonnával egészben megsütve szokták fogyasztani. Sokan
szeretik így. Egyébként csípős íze miatt más elkészítésmódra nem alkalmas.
Szárítva is csípős és keserű.
Hasonló
fajok: Igen
hasonlít hozzá a tölgyesekben inkább ősszel gyakori közeli rokona, a pelyhes
keserűgomba, amelynek azonban kalapja és tönkje finoman bársonyos, nemezes, és
lemezei nem annyira sûrûn állók. Ez égetően keserű ízű, csípős, és sütve sem
válik élvezhetővé! Hasonló hozzá a nyárfák alatt található, csípős ízű
rózsáslemezű keserűgomba, amelynek lemezei rózsásfehérek és itt-ott vörös
foltosak. Alakra hasonló a földtoló galambgomba, de az nem tejelő, nem égetően
csípős, és lemezei körül a tönknél halvány zöldeskék szín is mutatkozik.
Latin
név: Lactarius
piperatus
Őzláb gomba
Jellemzés: Feltűnő, igen nagy, hosszú tönkű, esernyőszerű gomba.
A kalap közepén csúcsos, barna, a többi részén, világos alapon barna,
felszakadozó pikkelyektől tarka. Barnán tarkázott tönkje lefelé vastagodó, alul
gumós, és rajta eltolható gyűrű van.
Kalap: Fiatalon tojásdad, később esernyő szerűen kiterülő, középen csúcsos púppal.
10-30 cm nagyra nő. Fiatalon összefüggõen sötétbarna, barna bőre növekedés közben
körben felrepedezik, ezért a kifejlett, szétnyílt gomba fehéres, világos
szürkésbarnás alapon szabálytalanul rendezett, sötétebb barna, kiálló
pikkelyekkel tarkított. Széle rojtos. A kalap bőre nem húzható le.
Lemezek: A tönk körül gyûrûben összenőttek, és a tönktől udvar
választja el őket. Szabadon és igen sûrûn állnak, a kalap széle felé
szélesebbek, puhák. Színük fehér, az idős gombán lehet vörösesbarnán
rozsdafoltos is. Spórapora fehér. Spórái fehérek, tojásdadok.
Tönk: Megnyúlt, magas, lefelé fokozatosan vastagabb, alul
hagymaszerűen, gumósan kiszélesedő, 10-40 cm hosszú, 1-3,5 cm vastag, a gumó
3-6 cm nagy. A kalapból csuklószerűen kifordítható. Alapszíne barnás, de bőre
növekedéskor szétrepedezik, és így világos sárgásszürkés alapon apró, sûrû,
barna pikkelyektől övesen márványozott, tarka. Állománya keményen rostos,
szálas, belül üres, csöves. Gyűrűje kettős szélű, szélein puha, barnás, korpás,
középen merevebb, porcos, sima, pelyhes. Könnyen elmozdítható, a tönkön le és
fel tologatható.
Hús: Puha, a tönkben szívós, rostos. Fehér, színtartó, az
idősebb példányoké lehet kissé szürkés rózsaszínű. Szárítva szürkésfehér.
Nehezen szeletelhető, kócszerű.
Szag és íz: Kellemes mogyoróízű, édeskés.
Gyengén lisztszagú.
A fiatal gomba: Tönkje duzzadt, felfelé vékonyodó,
alul széles talpon álló. A tönk csúcsán a kalap kicsiny, tojás alakú, ezért a
fiatal gomba dobverőre, cimbalomütőre emlékeztet.
Termőhely és idő:
Lomb- és fenyőerdőben egyaránt megterem, különösen füves, ritkás, ligetes
erdőben, akácosban, fiatalosban, irtásos, bokros helyeken, erdőszéleken,
többnyire seregesen vagy boszorkánykörökben. Az erdők mélyén, sziklás vagy
homokos talajon, sőt kertekben is előjön. Nyár elejétől késő őszig terem,
különösen kora ősszel igen gyakori.
Felhasználás: Levesnek, rántva, sütve vagy más
gombás ételnek egyaránt jó. Fiatalon egyike a legjobb csemegegombáknak, eléggé
állóképes és ritkán kukacos. Kirántva a gombakalapok halhúsra emlékeztető
ízűek. Leszedve tovább fejlődik. Tönkje rostos, rágós, ezért azt megdarálva
használjuk fel. Szárításra alkalmas, világos szürkés színűre szárad. Az idősebb
gomba szárítva is rágós, a fiatal gomba nyersen is ehető.
Hasonló fajok: Kevés gomba hasonlít hozzá. Csak
két rokon faj, a csipkés őzlábgomba és a karcsú őzlábgomba igen hasonlóak, de
mindkettő jóval kisebb, ehetők. A karcsú őzlábgomba a méretkülönbségen kívül
másban alig különbözik a nagy őzlábgombától. A csipkés őzlábgomba azonban
halványbarnás - fehéres színű, kalapja alig pikkelyes, a széle pedig a
szakadozott burokmaradványoktól csipkés, és ez a faj fű között, réten, legelőn
terem. A mérgező vörhenyes és rozsdás őzlábgombák, valamint ezek rokonai
lényegesen kisebbek, és a feltűnő nagyságkülönbség miatt nem téveszthetők vele
össze. A mérgező párducgalóca kalapja nem fehéres alapon barna pikkelyes, hanem
barna alapon fehér pettyes, továbbá kisebb, és gallérja nem eltologatható
gyűrű. Az ehető csiperkék lemezei megsötétednek. A piruló őzlábgomba
alacsonyabb termetű, durvábban pikkelyes kalapú, és húsa megvörösödik.
Latin név: Macrolepiota procera
Jellemzés: Nagy termetű, kalapja táblás, cserepes, barna
pikkelyekkel borított, lemezei fehérek. Tönkjén eltologatható gyűrű van. Húsa
fehérből narancsvörösre szint vált.
Kalap: Domború, harang alakú, középen csúcsos, 7-15 cm
széles. Fehéres-barna, szürkésbarnás alapon sötétebb barna, természetszerű,
táblás pikkelyekkel.
Lemezek: Szélesek, lágyak, a tönköt nem érik el, a tönk körül
gyûrûben nőttek össze, a kalap széle felé szélesebbek. Fehérek, de sérülésre
sárgásvörösen foltosodnak. Spórapora fehér.
Tönk: Megnyúlt, karcsú, 10 -25 cm magas, 1-2 cm vastag.
Lefelé vastagodó, alul gumós, fiatalon talpszerűen kiszélesedő. A kalapból
csuklósan kifordítható. Színe fehéres-szürkés, halvány barnásszürkés, pikkelyes,
egyszínű. Gallérja vastag, sallangos szélû, elmozdítható gyűrű.
Hús: Fehér, de megtörve, elvágva narancsvörösre,
téglavörösre, sárgásvörösre változik. A színváltozása nem mindig feltűnő. A
kalapban lágy, kócszerű, a tönkben rostos, alul szívós rostos.
Szag és íz: Nem jellegzetes.
Termõhely és idő: Erdei televénytalajon, elsősorban fenyvesben a korhadó
fenyőtűkön, de parkokban, kertekben is sokfelé gyakori. Főleg ősszel terem.
Felhasználás: Jóízű ehető gomba. Fogyasztásra
éppen úgy alkalmas, mint a nagy őzlábgomba, azzal a megszorítással, hogy erdőn
kívül termő hasonló fajt ne szedjünk.
Hasonló fajok: Egy változata a sótétkalapú piruló
őzlábgomba, amelynek tönkje alul hagymásan vastag. Igen ritka ugyan, de
kertben, humuszos talajon előfordul. Több ízben rosszullétet, enyhébb mérgezést
okozott külföldön. A piruló őzlábgomba nagyon hasonlít közeli rokonához, a nagy
őzlábgombához, amelytől gömbölyűbb kalapja, táblás pikkelyei, nem tarka tönkje
és húsának megvörösödése különbözteti meg. Az ugyancsak ehető piruló galóca
kalapja nem sötéten pikkelyes, hanem világosan pettyes, és gallérja nem
mozdítható el. Esetleg összetéveszthető az erdei csiperkével is, mert annak
ugyancsak vörösödik a húsa és pikkelyes a kalapja, de lemezei nem fehérek. A
mérgező kisebb őzlábgombák tönkje nem fordítható ki a kalapból, és gallérjuk
sem mozdítható el.
Latin név: Macrolepiota rhacodes
Piruló galóca
Jellemzés: Barnásvöröses kalapú, nagyobb, zömök
galóca. Kalapján barnás színű, sűrűn álló, szabálytalan alakú pettyek,
burokmaradványok vannak. Fehér húsa és lemezei a nyomás helyén vagy megtörve
jellegzetesen megvörösödnek. Gallérja lelógó, csókolt. Tönkje gumós, tövében
vöröses.
Kalap: Félgömb alakúból lapos,
szétterülő, 5-18 cm nagy. Vörös barnás színű, de különböző színváltozatokban
előfordul; borvörös, piszkos vörös, szürkés hússzínű, sárgásbarna,
okkeres-szürke vagy fehéres, vörös futtatással. A világosabb példányok
nemritkán foltosak. A burokmaradványok a kalapon szürkés, barnás vagy fehéres
színű, különböző nagyságú kiálló pettyek, amelyek eléggé tapadnak, de az eső
mégis lemoshatja őket. A fiatal gombán olyan sűrűn borítják a kalapot, hogy
közöttük a kalap bőre alig látszik. A kalap bőre lehúzható, széle sima,
legfeljebb az idősebb példányokon kissé bordás.
Lemezek: Fehérek, de az idősebb
példányokon maguktól is, egyébként nyomásra, sérülésre általában vörösödnek.
Spórapora fehér.
Tönk: Zömök, 8-18 cm hosszú, 1-3,5 cm
vastag, alul rücskös, pikkelyes gumóval. A gumó 3-5 cm vastag is lehet. A tönk
kezdetben majdnem fehér, később különösen alul vöröses, nyomásra és sérülésre
vörösödő. Gallérja jól fejlett, fehér, lelógó, csíkos.
Hús: Fehér, a kalap bőre alatt halvány
vöröses, nyomásra vagy a törés helyén többnyire megvörösödik, néha megbarnul,
de előfordul, hogy a színe alig változik. A tönk tövében azonban mindig
vörösödik, és többnyire már magától is vöröses. Ugyanilyen a kukacrágások
helyén is.
Szag és íz: Szaga enyhén kellemes. Íze
fiatalon édeskés, később kissé kaparó.
Termőhely és idő: Főleg lomberdőben,
különösen tölgyesben találjuk, de gyakran fenyvesben is, fák közelében, mert
gyökér-kapcsolt gomba. A sűrűbb erdőt kedveli. Tavasztól késő őszig majdnem
minden évben igen gyakori.
Felhasználás: Jóízű ehető gomba, de
árusításra nem engedélyezett, mert a mérgezőkkel könnyen összetéveszthető. Csak
olyan példányt szedjünk, amelyikben a hús vörös színváltozása akár a tönkben,
akár a kalapban, akár a lemezeken jól megfigyelhető. Elkészítés előtt a kalap
bőrét mindig húzzuk le.
Hasonló fajok: A mérgező párducgalócával
és a légyölő galócával könnyen összetéveszthető. A párducgalóca abban
különbözik tőle, hogy sem kívül, sem belül nem vörösödik, és a tönk töve nem
rücskös, hanem azon kicsiny, párkányszerű bocskor van, a kalap széle pedig
erősebben bordás. A légyölő galóca kalapja inkább sárgásvörös, piros színű, és
húsa ennek sem vörösödik. A piruló galócához hasonlít a szürke galóca. Kalapja
szürkésbarna, a burokmaradványok is szürkések. A kalap széle nem vagy alig
bordás. A tönk a gumó alatt elvékonyodva kissé gyökerező, fehérből szürkülő,
gallérja nagy és lelógó. Nem mérgező, de a mérgező galócákkal könnyen
összetéveszthető. Hegyvidéki faj, nálunk nem gyakori.
Párduc galóca , NEM EHETŐ
Szürke galóca
Citrom galóca
Mezei csiperke
Jellemzés: Füves, gyepes területeken, árokszéleken tavasztól
késő őszig gyűjthetjük ezt a fehéres, selymes fényű, sima, néha kissé
pikkelyes, repedező kalapú csiperkét.
Tönk: fehér, gyenge, lefelé álló gallérja van.
Lemezek: fiatalon élénk rózsaszínűek, később feketés-barnák
lesznek.
Hús: fehér, lassan, halványan rózsaszínesedik, inkább csak
a tönkben. Kellemes illatú csemegegomba.
Hasonló fajok: A mezei csiperkéhez közel álló az
akáccsiperke. Ennek fehér kalapja szürkésbarnán, barnán szálas, pikkelykés,
főleg a közepén. Homokos talajú ritkás erdőkben, leggyakrabban akácosokban
találjuk. Óvatosan kiemelve a laza talajból, jól láthatjuk, hogy tönkje
gyökérszerűen micéliumkötegben folytatódik. Kerülendő, mert megárthat
Latin név: Agaricus campestris
Erdei csiperke
Jellemzés: Barna, pikkelyesen tarka kalapú,
hamar megfeketedő lemezű, erősen vörösödő és aránylag vékony húsú, vékonyabb
tönkű csiperkék.
Kalap: Félgömb alakúból, tojásdadból
olykor majdnem szögletes harang alakon át hamar kiterülő. 4-10 cm széles. A
kalapbőr lehúzható. Színe vörösbarna, barna, szürkés alapon széles, de nem
felszakadozó barnás szálakkal és pikkelyekkel díszített. Középen szürkésbarna,
csupasz. A nyomáshelyeken barnásan vörösödő. Lehet félgömb alakú, szélesebb
kalapú és alacsonyabb növésű, rozsdás-barna, a kalapra simuló, szálas
pikkelyekkel fedett is.
Lemezek: Már kezdetben szürkés rózsaszínűek,
és barnásvörösön át gyorsan feketednek. A fiatal gomba lemezei a nyomáshelyeken
élénk hús-vörös színűek. A lemezek nyirkosak, nedvesek, törékenyek.
Tönk: Egyenletesen karcsú, az alján
többnyire talpszerűen duzzadt, bunkós, 5-10 cm hosszú, de csak 1-2 cm vastag.
Van rövidebb és megnyúltabb változata. Színe kezdetben fehér, de igen gyorsan
szürkül, barnul, márványosan feketedik, nyomásra lehet vörös-foltos. Felülete
hamvas, selymes. Belül szélesen csövesedő, csak alul tömör. Gallérja egyszerű,
eléggé vékony, lelógó, gyakran aránylag mélyen álló, fehérből gyorsan
szürkésbarnára feketedik.
Hús: Merev. Fiatalon fehér, megtörve
hamar hús-vörösre vagy borvörösre színeződik, a lomberdőben élő fajé rögtön
vérvörös lesz. Az idősebb gomba húsa szürkül, barnásfekete lesz. Csak a tönk
aljában marad fehér, ahol viszont sárguló is lehet.
Szag
és íz: Enyhén sajátos, csiperkére és
parafára emlékeztető illatuk van.
Termőhely és idő: Lomb- és fenyőerdőben egyaránt
előfordulnak. A fenyvescsiperkét a fenyőerdőkben, az erdei csiperkét pedig a
tölgyesekben, bokros helyeken, főként meszes talajon találjuk. Mindkét faj
júliustól októberig gyakori, de nem mindenütt és nem minden esztendőben. Néha
igen nagy tömegben jönnek elő, seregesen és nagy boszorkánykörökben, de hamar,
egy-két nap alatt megöregszenek.
Felhasználás: Jóízű, de kevéssé állóképes
csiperkék, és mivel az ételt feketére festik, nem is közkedveltek.
Hasonló
fajok:
Megjegyezzük, hogy nálunk a rozsdabarna kalapú, karcsúbb növésű, erősebben
vörösödő húsú, lomberdőinkben élő erdei csiperke a gyakoribb. Az inkább
szürkésbarna kalapú, zömökebb, vörösre színezõdõ húsú fenyvescsiperke valamivel
ritkább, már csak azért is, mert kevesebb a fenyőerdő. Az erősen fekete lemezű,
barna és pikkelyes kalapú, erősen vörösödő húsú erdei csiperkék nem könnyen
téveszthetőek össze más gombával. Legfeljebb arra vigyázzunk, hogy a sárguló
csiperke pikkelyes példányaival ne tévesszük össze. Az is előfordul, hogy
fiatal példányait összetévesztik a mérgező téglavörös susulykával, pedig annak
tönkje nem galléros, lemezei világosabbak, szürkésbarnák vagy vörösesbarnák
maradnak, kalapja sugarasan rostos, behasadozó, húsa nem meggypiros, hanem
halványvöröses lesz. Az ehető piruló őzlábgombához is hasonlíthat, de annak
lemezei fehérek maradnak, gyűrűje eltologatható, és tönkje a kalapból csuklósan
kifordítható. A piruló galócától, és a Párducgalócától abban különbözik, hogy
azoknak a lemezei fehérek, kalapjukon a pettyek pedig világosabbak a kalap
színénél.
Latin
név: Agaricus silvaticus
Dióízű galambgomba
Jellemzés: Nagy termetű, fehér lemezű, fehér
tönkű galamb- gombák. A lemezek és a tönk töve gyakran rozsdafoltos.
Kalapszínük zöld vagy hús-vörös, vékony kalapbőrük gyakran nem ér a kalap
széléig.
Kalap: Domború, majd lapos, középen
gyakran tölcséresen, gödrösen benyomott, 5-15 cm nagyságú. Színe különféle,
legtöbbször hús-vörös vagy világoszöld, barnászöld, de lehet majdnem
fehéres-sárgás vagy barna is. Sokszor a kalap közepe sokkal világosabb, sárgásfehér
színű. Minden színátmenet előfordul rajta. Felülete lehet finoman sugarasan
ráncolt, eres. Vékony kalapbőre - különösen a húsvőrós színváltozatban - szűkre
szabott, úgyhogy a kalap húsát a szélén itt-ott nem takarja teljesen, és a
vékony bőr mellett a lemezek bordásan kilátszanak. A kalapbőr csak a kalap
feléig húzható le.
Lemezek: Sűrűn állók, a tönköt érintők, üvegszerűen szétpattanva
törékenyek, morzsalékonyak. Fehérek vagy fehéresek, gyakran rozsdafoltosak.
Spóraporuk fehér.
Tönk: Rövid,
zömök, eléggé vastag, hengeres, 3-11 cm hosszú, 1,5-5 cm vastag, az alján
többnyire vékonyodó. Színe fehér, de a tönk tövén többé- kevésbé rozsdás.
Hús: Fehér, merev, pattanva törő, morzsalékony.
Szag és íz: Nyersen is jóízű, kifejezetten édeskés, dióra
emlékeztető. Csaknem szagtalan.
Termőhely és idő: Lomberdőben, egyesével
sokszor tömegesen teremnek a talajon, a fák alatt. Már kora nyáron tömegesek,
mikor a többi faj még ritka, de később is minden erdős vidéken igen gyakoriak.
Felhasználás: Egyikük a legízletesebb galambgombáknak, még
nyersen is kellemes ízűek, minden elkészítésre alkalmasak. Hibájuk, hogy nagyon
törékenyek és morzsalékonyak, főleg a lemezek törnek apró darabokra. Az is
hibájuk, hogy gyorsan kukacosodnak. Jól száríthatók. Árusításra a csípős ízű
vörös galambgombákhoz, sőt a gyilkos galócához való felületes hasonlóságuk
miatt nem engedélyezettek.
Hasonló fajok: A vörös és a zöld színű változatokat sokan külön
fajnak tartják. A zöldes példányok, ha csak a kalapokat látjuk, összetéveszthetők
a gyilkos galócával. A gyilkos galócának azonban a tönkön gallérja és alul
bocskora van, húsa pedig nem pattanva törő. A vöröses kalapú példányok más
vörös színű galambgombákhoz hasonlítanak, így pl. az élénkvörös, égetően csípős
hánytató galambgombához, a vörös kalapú, de sárga lemezű ízletes nagy
galambgombához. Igen hasonló hozzájuk a barnuló húsú galambgomba, amely eléggé
gyakori faj. Ennek kalapszíne a termőhely szerint változó, többnyire
barnásvörös lila, de lehet tarka, középen zöldessárga, sárgásfehér vagy más
színű is. Lemezei fehéresek, majd halvány okkerszínűek, sárgásak. Tönkje fehér
vagy szürkés,.olykor vörösesen futtatott. Húsa fehér színű, de megtörve
szürkésbarnára színt váltó. Kellemetlen heringszagú, a szaga romlott halra
emlékeztet. A barnulóhúsú galambgomba nálunk erdőkben, nyáron és ősszel
gyakori. Ehető, mert a rossz szaga a főzéskor eltűnik, és így fogyasztásra is
ajánlható. Nagyon hasonló még hozzájuk az ugyancsak gyakori, de fogyasztásra
nem alkalmas feketés-vörös galambgomba, amelynek kalapja sötétebb vörös,
feketés-vörös, ibolyás-vörös vagy középen majdnem fekete. Húsa merevebb, nem
barnul meg, és általában kissé csípős ízű, különösen, ha a lemezeket kóstoljuk.
Varas hátú galamb gomba
Erdei szegfűgomba
Jellemzés: Fehéres színű, szegfűgomba illatú.
Lemezei ritkán állók A tönk töve sötét vörösesbarna. Többnyire csoportos.
Kalap: Kicsiny, 1-6 cm széles, eleinte domború, később
lapos. Színe fehéres, de lehet rózsás, lilás, szürkés vagy feketés is. A széle
idős korban többnyire bordás.
Lemezek: Ritkán állók, nem lefutók, fehérek,
olykor halványan sárgásak vagy barnásak. Spórapora fehér.
Tönk: Karcsú, egyenes, merev, 3-8 cm
hosszú, 2-5 mm vastag. Felül fehéres-sárgás, lefelé fokozatosan sötétebb,
középen vörösbarna, alul lilásfekete színű. Általában kissé csoportos, 3-6
példány nő együtt.
Hús: Fehéres, a kalapban vékony,
rugalmas, merev, a tönkben igen szívós.
Szag
és íz: A mezei szegfűgombához hasonlóan
szegfűszegszagú.
Termõhely
és idő: Erdődben a talajon, korhadó
leveleken, kis csoportokban seregesen terem. Nyáron és ősszel sokfelé gyakori.
Felhasználás: Jó ehető gomba, amelyet - bár
kicsiny - érdemes gyűjteni. Leginkább levesnek alkalmas.
Hasonló
fajok: A mérges
gombák közül hasonlítanak hozzá a parlagi, a kis fehér és a viaszfehér tölcsérgomba,
de azoknak lemezei sûrûn állók és lefutók. Mindegyiktől különbözik illatával és
az alján sötét színű, szívós tönkjével is. A mezei szegfűgombától
megkülönbözteti fehéres színe és termőhelye. Az ugyancsak ehető rozsdás szárú
fülőke lemezei sûrûn állók.
Latin
név: Marasmius
winnei
Mezei szegfűgomba
Jellemzés: Világos tejeskávé színű,
halványbarnás, egyszínű, rugalmas húsú, kicsiny gomba. Fő ismertetőjele a
jellegzetes illata és ritkán álló, halványbarnás lemezei.
Kalap: Fiatalon púposan domború, később
lapos, de akkor közepén gyakran kissé csúcsos. Az öreg gomba kalapjának a széle
néha felhajló, hullámos. 2-6 cm nagy. Fehéres-sárga, sárgásbarnás, barnás
testszínű, esetleg rozsdabarnás. Közepén többnyire sötétebb, illetve a kalapon
gyakran egy sötétebb belső és egy ugyanolyan széles világosabb külső rész
látszik. Az idősebb példányok kalapjának széle többnyire kissé bordás.
Lemezek: Ritkán állók, nem lefutók, aránylag vastagok, a tönk
felé lekerekítettek. Színük nem fehér, hanem világos sárgásbarnás,
fehéresbarnás, okker-barnás. Spórái fehérek, kicsinyek, tojásdadok.
Tönk: Karcsú, egyenes, egyenletesen vastag, 4-10 cm hosszú, 3-6
mm vastag, olyan szívós, hogy körömmel kell lecsípni. Színe a kalappal
megegyező vagy alul kissé sötétebb.
Hús: A kalapban vékony, eléggé rugalmas, merev, fehéres,
halványsárgás. A tönkben szívós és nehezen elszakítható. A gomba száraz időben
elfonnyad, de ha ismét nedvességhez jut, újra éled.
Szag és íz: Jóízű
és feltűnően fűszeres jó szagú, szegfűszegre emlékeztető illatú.
Termőhely és idő: Fű között terem. Legelőkön, réteken, mezőkön
találjuk, de erdőszélen, erdei füves tisztásokon, kertekben is. Kora tavasztól
késő őszig, többnyire igen nagy tömegben, seregesen terem, gyakran
boszorkánykörben vagy hosszú, zegzugos vonalban.
Felhasználás: Egyike a legközkedveltebb és legjobban keresett
gombáinknak. Az egész országban gyűjtik és árusítják, nagy mennyiségben kerül
forgalomba. A tönk legalsó részét azonban célszerű eldobni, mert rágós.
Leggyakrabban levesben és mártásként fogyasztják, de bármilyen elkészítésmódra
alkalmas. Ritkán kukacos. Szárításra és tartósításra is alkalmas. Az árusított
gomba tönkjének hossza legfeljebb 1 cm lehet.
Hasonló fajok: A szegfűgombára vigyázni kell, mert a hozzá nem
értők sok egyéb gombát, néha mérgezőt is kevernek közé. Gyakran előfordul, hogy
a szegfűgomba közé két, vele összetéveszthető veszedelmes mérges gombát is
szednek. Ezek egyike a kerti susulyka, amelynek lemezei sűrűn állók és
szürkésbarnásak, kalapja erősen rostos, bordás, húsa puha, törékeny, tehát elég
könnyen megkülönböztethető tőle. A másik a parlagi tölcsérgomba, amelynek
lemezei kissé lefutók, eléggé sűrűn állók, tönkje görbe és húsa törékeny. A
szegfűgomba mindkettőtől sajátságos jó illatával is különbözik. Felületes és
tájékozatlan gombaszedők figyelmetlenségből és tudatlanságból mégis elnézik,
ezért a piaci árusítást ellenőrzőknek a szegfűgombát különös gonddal,
darabonként, kiterítve kell átvizsgálniuk. A sárga rétgomba lemezei sűrűn
állók, sárgásbarnák. A gyapjas-lábú fülőke lemezei sűrűbben állnak, színe
sötétebben barnás, íze csípős. Hasonlít hozzá a kis barna-fakógomba is, de
annak színe sötétebb, egészen barna, lemezei sűrűn állók, és húsa törékenyebb.
A mérgező, kis termetű őzlábgombákkal alig téveszthető össze, mert azoknak
kalapja pikkelyes, tarka. Mindezen gombáknak még hiányzik a jellemző
szegfűgombaillata. Az enni való gombák közül hasonlít hozzá több faj is, így
néhány kis termetű, hasonlóan barnás színű ehető gomba. Ilyen például a
rozsdás-szárú fülőke. Ennek lemezei sűrűn állók, fehérek. Az erdei szegfűgomba
illata majdnem azonos, de kalapja fehéres színű, és tönkje alul sötét
vörösbarna. Ez is jó, ehető gomba.
Vargányák
Ánizs gomba
Ezt nem tudom milyen gomba, csak nagyon tetszett és lefotóztam
Vegyes egyveleg gombák:)
Gévagomba ( Laetiporus sulphureus)
